ro | en

Gyermekközpontú matematika az iskolában

“Gyermekközpontú matematika az iskolában” címmel a Siklódi Lőrinc Általános iskola 2018-ban, pályázatot nyújtott be Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának keretében működő Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez. A projekt célja korszerű didatikai eszközök beszerzése volt, az iskola számára,melyek segítségével hatéknyabbá, szemléltesebbé tehetjük a matemetika és természettudmányok oktatását. A pályázat elbírálása után iskolánk e célra 200.000 Ft támgatásban részesült. A pályázat feltételeinek megfelelően e tanév elején megvásároltuk a szükséges eszközöket, didaktikai készleteket és egyéb irodaszereket.


A tanítók és a gyerekek nagy örömmel fogadták az új eszközöket. Iskolánk, mint akkreditált tehetségpont, kiemelt figyelmet fordít a matematika és természettdományok oktatására.Számos rangos matematika versenyen vettek részt e tanévben is gyerekeink, úgy mint a Zrinyi Ilona Matematika verseny, a Bolyai Matematika Csapatverseny,vagy a Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny,mely versenyekre való felkészülés során eredményesen tudtuk használni a pályázott eszközöket.

Főként az elemi osztályokban kíválóan tudjuk hasznosítani a megvásárolt didaktikai eszközket a mindennapi gyakorlatban. A gyerekek motiváltabbak, aktívabbak azokon az órákon, amikor szemléltető eszközöket használunk, megtapasztalhatják a gyakorlatban azt amiről tanulnak,és ez hosszú távon pozitív eredményeket hoz a tanulási eredményekben. Sajnos ilyen jellegű kiadásokra nagyon szűkös keretek állnak az iskola rendelkezésére saját költségvetéséből, ezért is nagy öröm számunkra, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatásával sikerült bővíteni a didaktikai eszköztárat.

2024 © TURINFO-DITRÓ.  Készítette: repyx