hu | ro

Memorial to our War Heroes

Az első világháború során, a gyergyói medencében is, mint más helyen nagyon sok katona vesztette életét. A harcok egyik helyszíne a Tölgyesi szoros volt, ahol rengetek különböző nemzetiségű katona harcolt, és esett el.

1918-ban döntöttek úgy, az akkori vezetők, hogy emlékművet állítanak az ott elesett több ezer katona tiszteletére. A gyergyói települések, Csíkvármegye alispáni hivatalának támogatásával hozzájárultak a tervezett emlékmű felállításához, melyet IV. Károly császár és király látogatásának helyszínén, a Cengellér- Hágón terveztek felállítani. 1918. március 20-án fel is avatták a 12 méter magas emlékművet, mely méltó volt az ott elesett magyar, román, német, osztrák, orosz, türkmén, szlovák, cseh, bosnyák, olasz, horvát, lengyel, ruszin-ukrán, cserkesz katonák megemlékezésére.

Sajnos az emlékmű az idők folyamán változó politikai rendszereket nem élte túl, először a tetején lévő háromfejű sast távolították el, majd helyére csillag került, aztán az is eltűnt, és végül felrobbantották az obeliszket.

Ezt az emlékművet szeretné a Ditrói Kulturális Egyesület helyreállíttatni, mely egy közös emlékező hely lehetne, mindazoknak a katonáknak, akik a gyergyói medencében harcolva haltak hősi halált nemzetiségtől függetlenül.

A Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. pályázati kiírásában sikeresen pályázott az egyesület, és egymillió forint támogatásban részesült. Ezen összegből sikerült elkészíttetni a tervdokumentációt, mely alapján elkezdődhetnek a munkálatok. Így a régi emlékmű szellemében egy újjáépült, megújult emlékhely jöhet létre a gyergyói medencében.

2024 © TURINFO-DITRÓ.  Created by: repyx